2017.07.14. - Péntek
"A bosszúm pedig akkor teljesül be, ha úgy végzed, mint Lara..."
- Akkor eljött az idő, igaz? - ajkaim megremegtek, ő pedig egy szót sem felelt, csak erősebben kezdett a korlátnak nyomni, én pedig elkeseredetten lehunytam szemeimet, és vártam, hogy vége legyen az egésznek.
Óráknak tűnő perceket töltöttem zaklatóm karjai között, szinte átgondoltam már az egész életemet. Eszembe jutott a családom, a barátaim, még Chris is annak ellenére ami történt. Reszkettem a félelemtől és a bánattól amely folyamatosan a szívemet mardosta. Igazságtalannak éreztem az élettől ezeket a csapásokat, nem tudtam mivel érdemeltem ki mindezt.
A szél egyre jobban felerősödött, az ég pedig egyre csak sötétebb lett, így pontosan tükörképét mutatta az érzelmeimnek. Egy halk sóhaj szakadt ki belőlem szinte úgy érezve ez volt az utolsó, amely elhagyta ajkaimat, de ekkor váratlan fordulat ért.
A férfi elengedett, majd mikor minden lelkierőmet összeszedve próbáltam megfordulni, ellökött, én pedig a hideg betonra estem.
Váratlanul ért reakciója, gondolom ez lehetett a szándéka nehogy meglássam, ugyanis miután felnéztem, csak messze futó alakját láttam a sötétben, majd teljesen eltűnt.
Bár térdre estem, kivételesen kis horzsolással megúsztam. Az esés szerencsére minimálisan sem fájt, ezt viszont nem mondhatnám el a lelkemről.
A térdeimről átfordultam fenekemre, hátammal a korlátnak dőltem, majd lábaimat magam alá húzva mélyen beszippantottam a folyó okozta jellegzetes illatot.
Talán túlreagáltam. Talán minden nap ezt teszem. Szüleim szerint makacs ember vagyok, hatalmas képzelőerővel, ezzel pedig egyet értek.
Mi van, ha ez a személy nem is akar bántani, csak rám ijeszteni? Most megtehette volna nyugodt szívvel, itt volt az alkalom, mégsem tette. Habozott, majd elfutott.
Gondolatok tömkelegétől zsongott a fejem, mégis egy dolog volt, aminek a mai folyamán örülni tudtam:
Élek.
Másnap reggel a telefonom hangos rezgésére keltem.
A jobb oldalamon lévő éjjeliszekrényen kezdtem kutakodni, majd mikor megtaláltam a szörnyű készüléket, a hívó ikonra pillantottam.
Janel
Fogadtam hívását, de azonnal meg is bántam, ugyanis éppen nagy kiabálások közepette volt.
- Az anyád úr istenit húzzál már le onnan! - Kiabált, mire elemeltem fülemtől a mobilt és vártam, hogy elhallgasson az üvöltözése. - Bocsi Sky, a macskám megint úgy döntött, hogy tönkreteszi a reggelemet.
- Semmi gond, az enyémet te tetted tönkre azzal, hogy ilyen korán keltesz - mosolyodtam el pedig tudtam hogy nem lát, de abban is biztos voltam, hogy ezt nem veszi sértésnek.
- Ugyan már, mind a ketten tudjuk, hogy imádod a reggeli hívásaimat! - Horkantott, én pedig csak homlokon csaptam magam. Imádom ezt a lányt, mindig tudja, mit kell nekem mondania. - Az éjjel mikor felhívtál és elmesélted mi történt, nagyon ideges lettem. Most is csak tudni akartam, hogy biztonságban vagy-e. Amúgy meg... - itt elakadt mondandójában, én pedig tudtam, hogy most jutott el tudatáig valami olyan, ami piszkálta a csőrét - Mi az, hogy korán keltelek? Mindjárt dél...
- Micsoda? - szemeim kipattantak helyéről, majd egy gyors mozdulattal felültem és az ággyal szemben lévő faliórára pillantottam. A vér szinte megállt ereimben, úgy éreztem itt a vég. - Tudod, hogy ma lett volna a fotózás! Lekéstem! - Pánikolni kezdtem ahogy tudatosult bennem, lekéstem életem egy nagy lehetőségét, de ekkor barátnőm csitítani kezdett.
- Pontosan azért vagyok, hogy ezeket elintézzem! Emlékeztem rá és ma felhívtam a srácot, hogy igazán rendes tőle, hogy ma időt szakított volna rád, de éppen kórházban vagy, tegyük át máskorra - hadarta, majd mondata végén egy halk csattanást hallottam. Tapsolhatott egyet, így dicsérve önmagát.
- Először is, köszönöm. Másodszor pedig - nagy levegőt vettem, majd hangosan kikeltem magamból - hogy mondhattál ilyet? Hazudtál!
- Kit érdekel Skyler?! - förmedt rám. - Soha nem tanulod meg, hogy azzal ha őszinte vagy, mindig csak el fognak nyomni?
Kérdésén elgondolkoztam. Janel sokszor hazudott már és bár nem mindig úszta meg, most mégis ő a szerkesztőségben az egyik legsikeresebb tag, férfiak körében pedig a legmenőbb csaj. Sok ellensége volt, de pontosan így volt egyedi.
Én mindig őszinte voltam és hol vagyok? A munkahelyen van egy kis irodám, az álmaimat nehezen tudom megvalósítani mert nem vagyok rámenős, a hosszú kapcsolatomnak éppen most lett vége, és tudnám még sorolni de rájönnék, hogy az egész életem maga a csőd.
- Ne haragudj... - hangja elhalkult, én pedig csak sóhajtottam egyet. Hogy haragudhatnék, ha minden amit mond, igaz?
- Te ne haragudj Jan... Tudom, hogy igazad van, csak nehezen fogadom el.
- Kérdezhetek valamit? - terelte el gyorsan a témát én pedig könnyűszerrel támogatta ebben. ugyanis nem szívesen feszegettem volna tovább a dolgokat.
- Persze - feleltem halkan.
- Tudom, hogy tetszik neked Harry. Ne is tagadd, felesleges. Viszont... - pár másodpercig csöndben maradt, majd erőt vett magán, és folytatta. - Mi tetszik neked benne?
- Nem tudom, Janel. Annyira gyönyörű szemei vannak és az a mosoly... - itt ismét mondandóm közepébe vágott.
- Harry tud mosolyogni? - hangja éles volt és tele volt gúnnyal, éreztem, hogy egy hangos nevetés akar éppen kitörni belőle.
- Igen! És bár még nem ismerem igazán, annyira elvarázsol a jelenléte, hogy úgy érzem, mintha forogna velem a világ. Maga a személyisége, a kinézete, elvarázsol.
- Értem. Forog a világ... A hányingertől? - hangos kacagást hallottam a telefon túloldalán, mire egy gyors szemforgatás után hátradőltem az ágyon.
- Nem, te hülye! A boldogságtól.
- Értem, magyarul be vagy tépve - állapította meg végül már komolyabb hangon, most pedig én kezdtem halkan kuncogni.
Hálás voltam az égnek, hogy ilyen barátnővel ajándékozott meg. Ha ő nem lenne, nem tudom mi lenne velem. Fontos nekem a jelenléte, a véleménye. Egy rövid telefonbeszélgetéssel elfeledtette velem az éjjel történteket, bár ehhez az is közre játszott, hogy éppen Harryről kérdezett. Más téma nem érdekelt volna ennyire.
Egy gyors reggelizés után úgy határoztam, hogy elmegyek sétálni a környéken és meg is valósítottam tervemet.
Lassan lépkedve sétáltam az utcán és sok ismerősnek integettem, ők pedig szívesen viszonozták tettemet. A sarkon volt egy idős házaspár, őket nagyon kedveltem. Tudni illik, nálunk az idősebbek abból éltek, hogy a fiatalok életét pletykálták ki és jöttek a szöveggel, hogy "az én időmben ez még nem volt megengedett!", de mi csak elengedjük ezeket a fülünk mellett. A Dixon pár viszont más volt, igazi jó lelkű tündérek, akik szerettek velünk beszélgetni, a hasonló korú "híradósokat" pedig nagy ívben elkerülték.
Éppen az ő házuk előtt sétáltam el, mikor Mrs Dixon utánam kiáltott.
- Skyler! - kora ellenére hamar a postaládához ért ahol én álltam, majd megölelt.
- Mrs Dixon! Örülök, hogy látom! - mosolyodtam rá őszintén. - Hogy van a kedves férje?
- Mondtam már, hogy csak Esther! - kedvesen mosolygott vissza, majd vállat vont. - Jól van köszönjük, bár a dereka már nem a régi. Tudod, mi mindig elfogadtuk a korunkat, de azért néha nekünk is fáj itt-ott.
- Ugyan, igazán jól néznek ki mind a ketten! - nevettem el magam és ő is így tett.
Esther Dixon tényleg igazán csinos nő volt. Nagyjából hetven éves lehetett és bár ráncok ezrei borították arcát és kezeit, mégis igazán adott magára. Magas volt vékony testalkattal. Vállig érő haja nem volt ősz, ugyanis folyamatosan fodrászhoz járt akinél festették neki, így gyönyörűen ápolt, szőke göndör hajjal rendelkezett. Kezei mindig szépen voltak kezelve, puhák voltak, körmei pedig frissen lakkozott. Kopott lakkot soha nem láttam rajta. Szemein festék minimális volt, csak szempillaspirál, hogy kiemelje mélykék íriszeit, arcát pedig mindig csak széles mosolya díszítette. Öltözete minden nap egy csinos ruhát jelentett, de abból sem láttam még rajta kétszer ugyanazt.
Férje hasonlóan jól festett. Mindig inget viselt és lakkcipőt, még a locsoláshoz is. Haja kora ellenére sok volt, így azt mindig felzselézte, humora pedig a legértékesebb volt a város számára. A legjobb vicceket ő mondta és mindenkit képes volt órákig elszórakoztatni.
Ha ők nem lennének, a város nem lenne ennyire értékes, mint most.
Rövid ideig beszélgettünk, majd folytattam utamat, míg nem a régi családi házunkhoz érkeztem, ahol az öt éves húgom Stacey éppen az udvaron játszott.
- Skyler! - kiabálta el magát, majd apró lábaival szaladni kezdett felém, én pedig lehajoltam hozzá, majd a nyakamba ugrott. - Harryt is hoztad? - kérdésére gombóc ugrott a torkomba, valószínűleg most a szüleimnek is magyarázkodhatok.
- Nem, ő most nem jött el, de ígérem valamikor elcsalom magammal! - pöcköltem meg apró orrát, ő pedig egy mosoly után kidugta rám nyelvét és visszaszaladt játszani.
- Lám-lám! - állt meg előttem édesanyám karba tett kezekkel én pedig kiegyenesedtem. Szúrós tekintettel nézett rám, szinte éreztem gondolatait magamba és éppen ettől féltem. - Gyere lányom, üljünk le a teraszon, ideje mindent elmesélned.
Hosszú beszélgetés volt míg elmeséltem mindent, ami velem és Chrissel történt. Sokszor éreztem úgy, hogy elsírom magam, de végre erős voltam és sikeresen visszatartottam érzéseimet. Anyám nem szólt közbe, csak csöndben bólogatott, végig én beszéltem.
- Mondasz is valamit? - szegtem neki a kérdést végül, mert már idegesített a semleges arca. Szerettem és tiszteltem, tanácsot vártam tőle, de csak a hallgatását kaptam ez pedig bosszantott.
- Mit mondjak, Sky? - vont vállat, majd előre dőlt a székén és kezeimért nyúlt. Finoman simogatni kezdte azt, majd szemeimbe nézett. - Ez egy tini szerelemnek kezdődött, most pedig már felnőttek vagytok. Várható volt, hogy egyszer vége szakad.
Most én bólintottam, tudtam, hogy igaza volt és kicsit megnyugodtam, hogy nem feszegette a helyzetet tovább. Persze az üzenetekről semmit nem mondtam, féltem hogy hülyének nézne.
Sokáig fürkészte tekintetével arcomat, éreztem, hogy egy olyan kérdést fog nekem szegni, ami nem esik majd jól és így is lett.
- Mi van Harryvel? - hangja lágy volt és halk. Kezeimet kihúztam övéi közül, majd hátradőlve a székben ujjaimmal homlokomat kezdtem masszírozni. Nem akartam butaságot mondani, de hogy magyarázhatnék el valamit, amit még magam sem tudok?
- Mikor megismertem, éppen egyedül battyogtam, mert Chris más társasága miatt egyedül hagyott... - kezdtem a mesémbe, majd mély levegővétel után folytattam. - Ő rám talált és beszélgetett velem. Anya, tudod mennyire naív vagyok! Én hiszek abban hogy véletlenek nincsenek. Mennyi az esélye annak, hogy egy ilyen angyal arcú srác talál rád akkor, mikor a leginkább magadra hagynak? - szemeibe néztem, arcára pedig egy halvány félmosoly kúszott. - Tudom, hiúság de úgy érzem a sors küldte őt nekem akkor, de tiszteletben tartottam a páromat így nem feszegettem a témát. Aztán Chris egyre furcsább lett, majd volt egy bál ahol Janel lett volna Harry párja, de drága barátnőm nem tudott elmenni, így én lettem a partner. Hurrá, még egy véletlen. Itt már tényleg úgy éreztem, hogy a sors szól közbe egyre erősebben és akaratosabban. Egész este remekül éreztem magam mellette, elvarázsolt a mosolya, a törődése. Táncoltunk és azt akartam, hogy ne engedjen el, mert olyan jól éreztem magam a társaságában. Úgy éreztem törődik velem, végig rólam kérdezett de magáról is mesélt. Többet nevettem vele azon az éjjel, mint Chrissel az utóbbi fél évben... Aztán történt egy kis incidens, rosszul lettem kint és elájultam, bevertem a fejem, ő pedig megtalált és kórházba vitt. - Arcán megrökönyödést láttam, a levegőt pedig élesen szívta be a hír hallatán. Nem meséltem neki erről, pedig régen nagyon szoros volt a kapcsolatunk, talán most csalódott bennem, hogy nem hívtam fel. - Végig velem volt, aztán haza is vitt. Minden nap beszéltünk, elvitt ebédelni és mikor megtudta mennyire rég voltam veletek, ide hozott. Anya.. törődik velem! Pedig szinte alig ismer... - szemeimbe könnyek gyűltek. Most nem voltam szomorú, boldog voltam. Úgy éreztem valakinek fontos vagyok és bár nem mondtam el eddig senkinek, hogy nekem ez mind sokat jelentett, most jól esett kibeszélni magamból.
Harry fontos lett nekem azzal, hogy mindig számíthattam rá és jelentettem neki valamit akkor is, mikor a párom magamra hagyott.
A hosszú beszélgetésünk után hazavitt, talán fél órája ülhettem a szobámban mikor Janel hívott, hogy menjünk el a mi kis szórakozóhelyünkre iszogatni picit én pedig azonnal beleegyeztem, így hát helyet foglaltunk a pultnál a szokásos kis helyünkön, és már a második koktélunkat iszogatva beszélgettünk.
- Milyen az élet Price nélkül? - szegte nekem a kérdést, én pedig csak vállat rántottam.
- Még nem érzem olyan komolyan, kérdezd meg egy hét múlva - kacsintottam, ő pedig csak büszkén poharát a magasba emelte de mielőtt beleivott volna, ismét a pultra tette azt.
- Emlékszel, mikor találtam azokat a képeket róla és Lararól?
- Igen. A kosármeccs napján, mikor magaddal csaltál. Mi van velük? - szemöldököm a magasba szökött. Emlékeztem arra a napra, de nem értettem mire akar kitérni, viszont aggódtam. Ha az ő arca komor, akkor az soha nem jelent semmi jót.
- Azokon a képeken akkor tényleg ők lehettek... Tudom, hogy nem voltunk benne biztosak, mert háttal álltak, de most már tuti! - elkapta alkaromat, majd közelebb húzott magához. - Sky, azt hittük csak képzelődünk akkor és mindent rá akarunk fogni arra a görényre, de nem! Most a kép, amit a levélben találtál bebizonyította, hogy ő és Lara ismerték egymást! Még ha a levél nem is lenne igazi, a kép az nyomatékos információ! Tudod mi ez? - megvontam vállaimat, ő pedig beleéléssel folytatta a kis monológját. - Bizonyíték!
- Jan, kikapcsolódni jöttünk ide! - fordultam a pult felé, majd intettem a pultos srácnak hogy kérek még egyet, barátnőm pedig csak homlokon csapta magát. Végre el akartam felejteni legalább egy rövid időre Christ.
- Jó! Értem, hogy nem akarsz most erről beszélni, de tisztáznunk kellett, hogy ezek szerint a képek mégis igaziak voltak!
Biccentéssel nyugtáztam mondandóját, majd újra felé fordulva kortyoltam volna poharamba, de mégis elemeltem ajkaimtól, előző helyére helyeztem és óriási mosoly húzódott ajkaimra. Már érződött bennem az a minimális alkohol is.
- Hú, érzem a pillangóimat... - feleltem, mire barátnőm hátra nézett, és csak hanyagul válaszolt.
- Én is, hánynom kell. Mit keres itt Styles meg Tomlinson? - bökte meg combomat, én pedig egy rosszalló pillantást vetettem rá. Janel, fogd be és ne rontsd el az estét.
- Hali csajok - sétált mellénk a két férfi, de én le sem tudtam venni tekintetemet Harryről, aki éppen ugyanúgy az én szemeimbe nézett megállás nélkül.
- Sky, Louis. Louis, Sky - mutatott be minket egymásnak a zöldszemű, én pedig illedelmesen kezet fogtam az illetővel.
- Örülök!
- Én is, Sky - kacsintott rám, de Harry oldalba bökte.
- Gyere Tommo, húzzunk táncolni - ugrott le Janel a bárszékről, majd a fiú kezét elkapva a táncparkett felé sétált vele.
- Egy tánc? - Harry gyengéden megérintette jobb kézfejemet, én pedig érintésének hatására elpirulva bólintottam.
Érzem, hogy ez egy igazán jó este lesz végre.
****************************************************************************************************************************************************
Hey-ho!
A mai részem talán csöppnyit unalmas lett számotokra, de mindenképpen szerettem volna egy olyan fejezetet, ahol jobban megismeritek Skyler érzéseit, környezetét és kicsit őt magát is.
Most nem voltak izgalmak, pusztán csak érzések, de remélem ezzel nem okoztam nektek csalódást. Ígérem, a következő részben már lesznek ismét izgalmak! :)
Kommenteknek nagyon örülnék! :)
Köszönöm szépen, imádlak titeket!
xSky. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése